Csiga

Nem, nem a tempó!
A vizes út, az eső vonzza a csigákat. Csapatostul keltek át a Fót és Csomád, Csomád és Őrbottyán közötti szakaszon. Előbbinél az esélytelenség nyugalmával léptek flaszterra. Szerintem senki nem élte túl azt a kalandot, akkora forgalom volt. Kivéve azokat, akiket felszedtem az útról és visszaraktam a fűbe. Megmentettem az életüket. Legalább is egy időre biztos ...
Bárcsak tudnám, mi hajtja őket át a túloldalra ... sose voltam valami nagy botanikus... Ennivaló biztos nem, ez az oldal is ugyanolyan gazdag volt fűben, mint a másik. Talán ott csinosabbak a csigalányok, mint itt? Bár az is lehet, hogy nem is csak a fiúk keltek útra, a biztos halálba. Vagy ők már ezer éve arra járnak, bele van kódolva a génjeikbe, csak a mérnök, aki az utat tervezte, ezt nem tudta?
Voltak persze, akik visszafordultak, kicsit bedőltek a kanyarba, vissza kettő, padlógáz ... Voltak, akik mellett elmentek az autók és sokkot kaptak. Nem mozdultak. Vagy mozdultak, csak én nem vettem észre ... na ezek is a fűben tértek magukhoz.
És volt egy a közel százból, aki már háttal volt az út nagyjának. Azt feltételezem, hogy ő - sőt Ő - átért. Nem tudom, mikor indulhatott, de délutánra átért a bal oldalra. Bal, ha Csomádról Őrbottyánba mész. Ha ellenkező irányba, akkor jobb. Ha esetleg keresnéd. Könnyen megismered, egy nagy csigaház volt a hátán és borzasztó elgyötört képet vágott, mikor fotóztam. Pedig mondtam neki, hogy mosolyogjon ...