...az első ...

Péntek este van.
Nyolc óra, itteni idő szerint.
Az otthon hét óra. Már sötét van, az udvar csendesedik lassan, mindenki visszavonul, még Vladuczot is sikerült visszateleportálni a nevelőjéhez... (zárójelben jegyzem meg, ez nem kis teljesítmény .... 8-))
Hát kedveseim, azért itt történt egy s más az érkezésünk óta.
Ez a bejegyzés azért kapta az "első" címet, mert ... úgyis tudjátok.

István azt mondja, hogy nem szabad első felindulásból írni, de én nem tudom megállni. Olyan erős hullámban kaptuk a szeretetet, annyi minden kavarog a fejemben, olyan erősen érződik Csaba testvér jelenléte (bár fizikailag nem tudott itt lenni, éppen Csíkban adott át újabb házakat és ott készül a vasárnapi templombúcsúra), keze munkája, szíve jóságának lenyomata a nevelőkben, a gyerekekben és mindenben, a hely szinte "világit", ha értitek, mire gondolok.
Nem lehet egy lépést sem úgy megtenni, hogy ne köszönne ránk valamelyik gyerek, szigorúan magázódva!! Itt nincs "hello", nincs "szia", itt "jónapot" és "jőestét" van, nincs "te", vagy "héfigyeljmáride", de van "maga" és van "kéremszépen", nincs "addide" és "ku...any..dat", de van "legyenszives" és "köszönöm". Varázslatos, nekem nagyon imponált. Lehet, hogy nem fiatalos és nem vagány, de tiszteletteljes.
Nem lehet úgy végigmenni a házak között, hogy valaki ne lépne oda és kérdezzen valami fontosat. Például, hogy elfáradtam-e, mit ettem az úton, visszafelé is gyalog teszem meg az utat és persze, hogy mi a nevem... aztán én is kérdezgetem őket, zavarban vannak, pedig igyekszem elkerülni a kényes témákat, de talán ez csak egy híd köztünk és ahogy felépült ez a kapocs, már ömlik is belőlük a szó. Mindenről. Mindenről, ami fontos nekik.
Azért találsz egy helyet, ahol egyedül tudsz lenni. Beültem a templomba, csend és magány. Szabad tere a gondolatáramlásnak. Elhelyezkedtem egy félreeső széken és ... igen, hálát adtam, hogy itt lehetek, hogy fáradt lábaim elhoztak eddig, hogy segítségemre voltak az úton és hogy az otthoniak ennyire szorítanak értem. Jó érzés tudni, hogy ennyi barátom van. Hálás vagyok a "lélekben veled"-ért ...
Szinte láttam Csaba testvért az oltár előtt. Láttam, ahogy áldásra emeli a kezét, hallottam visszhangozni szavait a mennyezetről, láttam élénk szemében a szeretetet, mellyel átölelt. Csodálatos pillanat volt.
Az úton folyamatosan gyűjtöttem a "helyzetek lenyomatait". Ezek olyan pillanatok, melyeket mindenestül (fények, ízek, színek, illatok, érzetek...) elraktározva és a nehéz pillanatokban felidézve nagy segítségemre lehetnek. Például ilyen volt a bradi plébános úr kertje, minden rózsájával, illatával, a kert végében a kis kápolnával, annak nyugalmával. Ilyen volt az egyik leghosszabb szerpentin közepe táján egy forrásnál gyümölcsöt áruló öreg néni, aki miután megtudta, hogy Dévára igyekszem, fejét fogva kezembe nyomott két körtét. Nos, annak a körtének az íze és a hideg forrásvíz minden kortya is örökre bekerült a memóriába.
És ilyen volt az a pillanat is ott, a templom csendjében. Mélyen meghatott.
Mint annyi minden más itt ... de erről majd a második, a harmadik, a negyedik, az ... részekben.

Holnap már otthonról írok, de egy darabot biztos itt hagyok a szívemből. Ám a lelkem csordultig. Jó kis csere volt.
Otthon találkozunk!
Ölelés!

Az álmokról és azok álmodóiról

Bradban vagyunk. Andrea szenzációs szervezésének köszönhetően a plébános úr - bár nincs itthon - átengedte ma éjszakára nekünk a házát. Fantasztikus gesztus, köszönet érte. Jól megfér a házban a feszület a falon az ötponteggyel, a szentképek és imádságos falragaszok a bőr ülőgarnitúrával. A régies szekrények roskadásig vannak könyvekkel, a nappali fala pedig filmekkel, a Shoguntól Mr Beanig.
Mivel a holnap izgalmától csak egy kevés alvás jutott, most itt ülök a gép előtt. Hajnal négy óra, magyar idő szerint. Minden csendes. Halkan egy kis zene szól, Siska Laci osztotta meg, a jó öreg Ozzy dünnyög a hangfalakból, Dreamer a zene címe... Telitalálat, köszönöm...
Két éve Santiago de Compostella felé igyekeztem és kaptam egy üzenetet, hogy tegyem félre az álmaimat és koncentráljak a megérkezésre.
Nem tudom félretenni. Az álmok mozgatnak. Szerintem mindenkit. Ha nincsenek álmaid, akkor haldokolsz. Az álmokért érdemes élni, érdemes útra kelni, az álmaidat követve leszel boldog. Mindegy, hogy az az álom milyen. Talán vadnak, kivihetetlennek találod. Nem baj. Éld az álmaid, menj utánuk és váltsd valóra!
Nekem volt egy álmom. Illetve sok-sok álmom van, de az egyik megvalósulásától már csak 32000 lépés választ el. Itt állok Déva kapujában. Milyen lesz a megérkezés? Ezerszer lejátszottam már. De biztos, hogy annál sokkal szebb és meghatóbb lesz. Még az én csapongó, örök álmodozó agyam és lelkem sem tud olyan szépet kitalálni, mint a valóság.
Nos, hogy az útról is essen néhány szó ... Csabi hétfőn utolért minket a csurig pakolt autójával, hihetetlen mennyi minden belefér egy Suzukiba. Köszönet a sok-sok tárgy adományért a gyűjtőknek.
Ez a hét a hegyekről szólt. Megizzasztottak. De ahogy Csaba testvér tanította, idéztük is, hogy akkor lesz a legszebb a kilátás a hegycsúcsról, ha gyalog mászol fel oda és megküzdesz érte. Csodálatos vidék, szívem szerint két lépésenként fotóztam volna, remélem a képek visszaadják majd ezt a csodát.... Az út aztán laposodott és festővászonra kívánkozó tájjá szelídült. Képzeld el az utat, jobbról és balról hatalmas hegyek magasodnak, a zöld minden árnyalatában fürösztöd a szemed, a hegyek tövében apró falvak ezüstösen csillogó templomtoronnyal. Mesevilág.
Kevés a szókincsem, hogy teljes valójában visszaadjam a látottakat, a fantáziátokra bízom a többit.

Eljött az idő, veszem a cipőmet és ... beteljesítem az álmom.
32000 lépés.
Sok? Vagy kevés?
Döntsétek el ...

Mindenkit ölelek Bradból, nagyon köszönöm, hogy társaim vagytok az úton és megtiszteltek a figyelmetekkel.

Itthon-otthon ...

Berettyóújfalu ... nagyon messze van. Vagy csak én vettem lazábbra a tempót, vagy valami időcsapdába kerültem, de tény, hogy az utolsó kilométerekre erősen rám sötétedett. Aztán persze csak odaértem, terített asztal és egy finom üveg Chardonnay várt, némi enyhülést hozva sajgó lábnak és remegő térdnek egyaránt. Bővült a séta csapata Andreával és férjével, Sajtival és bár fáradtnak tűntek Ők is, a Chardonnay és a társaság éjfél utánig kitartott.
A másnapi gyaloglás igazi kihívás volt, irány a határ! Előbb Sajti csatlakozott, majd 11 km után átadta a stafétát Andreának. Ha nem fogom vissza Andit, meg sem állunk Déváig. Közben szóba került a jövő évi séta is, mit szeretnénk, hogyan, ötleteltünk és annyira hatékonyak voltunk, hogy eldöntöttük, hogy a munkamegbeszéléseinket ezentúl az út mellett tartjuk, mondjuk Bp-Vác útvonalon ...
Hiába, a beidegződések bennem még mindig megvannak, kicsit szorongva léptem a határra, de egy gyors iratellenőrzés után már Nagyvárad felé baktattam a robogó autók mellett.
Nagyvárad - sokkal rosszabbra számítottam. Tetszett, hogy sok magyar szót hallok, mindenki készséges volt az útbaigazításnál, az emberek sétáltak, beszélgettek,egy nagy park szinte teljesen megtelt, annyian "piknikeztek", gyerekek szaladgáltak mindenfelé és persze sokat dobott a hangulatomon, hogy hamar megtaláltam a "Katolikus Caritasz" szállását ...
Most Szombatságban vagyunk. István intézett szállást, az egyetlent a környéken. Nem volt alternatíva. Alkudott, tárgyalt ... nem olcsó, de magyar viszonylatban elfogadható. Remek helyünk van. Extrákkal. Internet. Kilátás. Medence. Meleg vizes. Reggelit is kapunk. Mi kell még. A ruháim száradnak, a hasunk tele van, olvastam rólatok, hogy aggódva figyeltek ránk.
Talán ezt a csodát is Ti intéztétek!
Köszönjük!!

Ma borult kicsit a terv, de van ráhagyás beépítve az útitervbe, ezért holnap Vaskohsziklás az új cél. Aztán Brad és Déva.

Szeretettel gondolok Rátok.

Abony, Törökszentmiklós és a többiek

Talán így: ABONY!
Tüneményes kisváros, tüneményes lakókkal. Kati néni és András atya és persze a karitászosok szenzációs vendéglátók voltak. Állva tapsoltak, mikor megérkeeztem, vacsorát készítettek, gyöngyöző húslevest, sült csirkét tésztával, süti és gyümölcs hegyekben és a folyadékveszteséget is kellőképp pótoltam. És persze a rengeteg mosoly, amit kaptam. Mindenre kiváncsiak voltak, Mikor, honnan, hogyan, kivel, meddig és persze miért...? Ezer kérdésük volt, aztán csak mondtam, meséltem, néha könnyeztünk, néha nevettünk. Nagyon jól éreztem magam, köszönett érte.
Másnap a hét órás mise után ismét találkoztam velük, elkísértek a város vége tábláig, ahol felpakoltak minket rengeteg friss pogácsával, gyümölccsel, paprikával, paradicsommal, még egy rúd szalámit és egy láthatósági mellényt is kaptunk. Elmondhatatlanul jól esett a gondoskodásuk és a szeretetük.
A gyaloglásról szót sem érdemes ejteni. Rohan mellettem a világ. Hatalmas kamionok dübörögnek, köztük fürge "kisautók" szlalomoznak. Az út széle csupa szemét, szerintem el sem tudjátok képzelni, mi mindent dobnak ki az autókból ... Hangzavar, a telefont sem hallani, pedig jól esik, mikor hívtok, smseztek, olyankor érezhetően könnyebb a hátizsák, nem hasogat a talpam és a nap sem szúr amnnyira. Hálás vagyok Nektek minden érdeklődő és bíztató szóért. Köszönöm.
Szolnokon riportot készítettek velem a Duna tévések és a helyi tv munkatársai, Törökszentmiklóson fogadott a polgármester asszony és másnap délelőtt Apu lepett meg egy raklapnyi palacsintával még Fegyvernek előtt az úton. Tegnap a Karcag tévések voltak kíváncsiak rám és egyre többen dudálnak és integetnek az autókból.
Élvezem, hogy beszélhetek sok-sok embernek a sétáról Dévára, igyekszem mindenhol megfelelni és népszerűsíteni a céljainkat, a segítségnyújtást és persze gondolatban a jövő évi útra is gyűjtök tapasztalatokat.

Nem múló lelkesedéssel ölellek Benneteket Berettyóújfalu kapujában.

... úton ...

Tehát elindult a nagy kaland ...
Andrea hétfőn hat után ébresztett az sms-ével, hogy Pest felé tart, eljöjjön-e értem... Nem is tudom, alszik-e egyáltalán valaha, mert két óra előtt még láttam megosztani egy sétás linket a fb-on ...
Aztán persze gyors készülődés, útközben találkozó és nyolc előtt rendben megérkeztünk a misére. Sajnos nem jutott el a mise üzenete hozzám, talán nem is voltam ott fejben, talán már a kilométereket számoltam, talán az ismerősöket kerestem a padok között, talán az úton minket segítő emberek szeretetét áhítottam ... tény, hogy nem fogtak meg a szent szavak. De a templom még mindig csodálatos, az orgona gyönyörűen szólt és az egész - mindennel együtt - kellett az induláshoz. A templomból kilépve fotósok hada és ismerősök, barátok fogadtak. Rögtönzött néhány ismertető mondat után megtettem az első, történelmi lépést Déva felé. Történelmi, mert már elmúlt és történelmi azért, mert reményeim szerint egy hosszú, többéves folyamat első lépése volt. Nagyon köszönöm a sok-sok biztató szót, az erőt adó mosolyokat, az eddigi telefonokat és sms-eket, a kis elefántot 8-) és minden lélekben velem, velünk lévő ember szeretetét.
Az útról ...
Nehéz volt és hosszú az első nap. De erre számítottam. Olyan vacakok ezek a térképek, ott olyan rövid ez a táv. Ott. Egyébként Pilis marha messze van. Ahogy szokták mondani a veszélyes produkciókat bemutató műsorokban, otthon ne próbáljátok ki. Az utolsó kilométereket már komoly megpróbáltatásnak éltem meg. De jött a segítség. Most is. Nem kellett elmenni Pilisig, mert az első szálláshely, a Sipito pihenőpark jóval előtte található. Igaz, az úttól 1900 méterre ... amikor megláttam a táblájukat a nyíllal balra, alatta az 1900 méter felirattal először felsóhajtottam, megjöttem, majd majdnem sírva fakadtam, hogy még 1900 méter.
Csodálatos kiszolgálásban, frissítő fürdőben és nyugodt, szinte ájult alvásban volt részem. A vendéglátóink nagyra tartanak minket - hallod Andrea? 8-) -, azt mondták, hogy igazi magyar emberek vagyunk. Mit mondjak, nagyszerű érzés ...

Albertírsáról küldöm hatalmas ölelésemet mindenkinek.

Zsolt

Hat nap

Nagy Andrea képe

Egyre jobban megfertőz Csaba testvér. Olyan szépeket ír és nyilatkozik és annyit dolgozik, annyifelé megy és intézi a gyerekek sorsát és persze gyűjti a pénzt, a támogatókat, hogy számomra felfoghatatlan ez az odaadás, a türelem és jótétemény, az az energia, amit képvisel.
Nemrég olvastam egy napját. Annyi felé hívják, annyi dolga van, hogy nem is értem, hogy bírja. Már több, mint 2200 gyerekről gondoskodik az alapítvány és egy csíksomlyói kezdeményezéssel, egy Mária kertje programmal már a nehéz sorsú gyerekek szülein is próbál segíteni azzal, hogy munkát ad Nekik.
Ahogy egyre jobban megismerem, ahogy egyre többet olvasok és ahogy közeledik az indulás, úgy növekszik bennem a két part közötti szakadék. Böjte atya a híd és a lámpás ...

Mert ...
Kinyitom a reggeli kávénál az újságot, ömlik ki a mocsok és szenny. Aztán felszállok a buszra, csupa ingerült, agresszív ember, szinte mindenki magába fordulva, olyan arckifejezéssel, mintha elvették volna a földjét, komoran, tele panasszal. Aztán a munkahelyen is mindenki panaszkodik, ha van munka azért, ha nincs, akkor meg azért. Senkinek nem jó semmi. Átmegyek a fodrászhoz (nem nevetni ...), panasz. Be a gyógyszertárba egy kis izomlazítóért az útra, panasz. Betegség, itt fáj, ott fáj, szatyor gyógyszer. Este a villamoson részeg fiatalok hangoskodnak. Csillivilli autókból üvölt a zene, kockakörmű műanyag nők kis táskában hordják a kutyáikat, de nem tud felelni a gyerekének, hogy éppen melyik hídon megyünk át. Az éjszakai buszon egy kb 14 éves lány hányja éppen tele a buszt, a fiatal fiúk és férfiak (?) ülnek, míg a mamókák a nagy szatyorral állnak.
Aztán hazaérek, lehuppanok a számítógép elé és meghallom Csaba testvér hangján, hogy ...
"Hiszem, hogy érdemes álmodni ezen a földön, mert az emberi szolidaritás, Isten segítségével valóra tudja váltani a legszebb álmainkat is."
vagy ...
"Világunkban egyedül a szeretet végtelen, mert a szeretet maga az Isten, minden más véges. Fürdessük lelkünket, világunkat az Isten szívéből áradó végtelen szeretetben."
vagy ...
"Szeretettel kérlek, hogy számotokra, a kisebb nagyobb egyéni győzelmeknél legyen értékesebb az összetartó szeretet, a másikhoz lehajló jóság, a megbocsájtó irgalom. Végül is bármit, amit teszünk, egymásért tesszük, egymás nélkül csak cifra piramisokba bezárt élő múmiák lesztek, de együtt közösségben Isten alázatos vándorló népe vagyunk, kikre vár a szeretet gyümölcse, békés, örömteli, becsületes főldi élet, és a ráadás, a Krisztus által megígért örök élet."

Igen, nekem kellenek ezek a "gyógytapaszok", kellenek a szép mondatok és a meggyőző erő, ami ebből a szerzetesből árad. Gyenge vagyok, kicsi vagyok, de szeretek élni, szeretek nevetni és szabadon lélegezni. És szeretném szeretni az embereket, de nagyon nehéz. Most tanulom. Talán tudtam eddig is, csak kezdem már elfelejteni?
Belőle merítek erőt, hogy Ő honnan szerzi az erejét?
Ez nem titok, de talán már Te is rájöttél ...