Mire befejezem ezt a bejegyzést, már csak 29 nap az indulásig. Hogy repül az idő.
Hiszen nemrég még csak egy ötlet volt, aztán tessék, néhány nap és indul a séta ...
Nemrég egy kollégám megkérdezte, hogy miért pont Ők? Miért pont Dévára megyek? Kötődöm talán hozzájuk? A gyerekekhez?
Egyre inkább kötődöm. Ahogy halad előre az idő, ahogy egyre inkább belemerülök, megismerem a mindennapjaikat Csaba testvér nyilatkozatai, írásai alapján. Napról-napra többet tudok meg róluk, az életükről, örömeikről és bánataikról, múltjukról és jelenükről. És persze kirajzolódik a jövő is. Halványan, néhol kérdőjelekkel, de tapinthatóan.
Öt éve, Anyukám halála után voltam Erdélyben először. Apuval, Hugival és a fiammal. Egy furcsa kettősség maradt bennem arról az útról. A gyász és szomorúság az egyik vállamon, egy erőteljes vágyakozás a szépre és jóságra a másikon.
Odafelé a halál és pusztulás, Csíksomlyón a megkönnyebbülés és hazafelé a megnyugvás.
Végig sírtam az utat.
Bözödújfalunál a döbbenettől és a tehetetlen dühtől, a tordai hasadéknál a természet ereje és szépsége hatott meg, útban a Medve-tóhoz a gyönyörű beszédű magyar emberek miatt, akik olyan szépen használják nyelvünket, Csíksomlyón, a "Nyeregben" a meghatottságtól, hazafelé pedig a látható szegénység miatt. Nem volt egy vidám vakáció, nem is annak készült, mégis ...
A Hármashalom oltár közelében azt éreztem, hogy hazaértem, otthon vagyok. Olyan megnyugtató volt ülni a fűben, tudtam, hogy minden rendben, Anyukám jó helyen van és továbbra is szeret. Valahogy úgy esett, hogy aznap délután négyen négyfelé mentünk, de - mint utólag kiderült - akkor, ott köszönt el mindenki Anyutól. Mindenki a maga módján. Igazán éreztük, hogy velünk van.
Én ott, akkor nőttem fel. Akkor lettem gyerekből felnőtt.
A dévai gyerekek többségének sokkal korábban kell felnőnie. És ez borzasztó lehet. Nyolc-tíz évesen felnőni ...
De van nekik egy Csaba testvérük és jó néhány odaadó, elhivatott nevelőjük, akik szembeszállnak a szegénységgel és nélkülözéssel, szeretettel pótolják és egészítik ki a szülői szeretetet, egy teljesebb életet teremtve munkájukkal.
Hálás vagyok Nekik ezért.
Nagyon.
És biztos vagyok abban, hogy a séta által még több gyerek kap esélyt, hogy sokáig gyerek maradhasson.
Mert jó gyereknek lenni.
Déván is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése